

A Magyar Víziközmű Szövetség és az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. 2016. október 18-19-én közösen rendezte meg a XII. Országos Ügyfélszolgálati Versenyt Szilvásváradon.
A nem mindennapi szakmai megmérettetésből – a versenyek történetében immár ötödik alkalommal – a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. ügyfélszolgálatos csapata került ki győztesen.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. értesíti tisztelt Felhasználóit, hogy ügyfélszolgálataink a munkanap áthelyezés miatt 2016. október 15-én szombaton hétköznapi, 2016. november 2-án szerdán hosszított nyitva tartással fogadják az ügyfeleket. KÖZLEMÉNY - Nyitva tartás változásáról
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. tájékoztatja a nyíregyházi közlekedésben résztvevőket, hogy közműkiváltások okán, október 10-étől előreláthatólag október 17-éig Nyíregyházán, a Continental Aréna Szegfű utcai oldalán, körülbelül 17 méteres szakaszon mélyépítési munkálatok miatt a fél sávot lezárják. A Társaság a további torlódások elkerülése érdekében kéri az autóval közlekedőket, lehetőség szerint a fentebb említett időpontban kerüljék el ezt a szakaszt. Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. munkatársai szennyvíztisztító telephelyeiken várják azokat az általános – és középiskolai, valamint egyetemi csoportokat, akik érdeklődnek a környezet kímélésének különböző módszerei iránt. A helyszínen a kollégák bemutatják, hogyan történik a beérkező szennyvizek fogadása, tisztítása, majd a már megtisztított szennyvizek visszajuttatása a természetbe úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártsanak ezzel a természeti környezetnek.
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. értesíti tisztelt Felhasználóit, hogy gerincvezeték építése miatt Nyíregyházán a Tégla utcán, előreláthatólag szeptember 12. és szeptember 16. között forgalomkorlátozás és útszűkület várható. Felhasználóink türelmét és megértését előre is köszönjük.
A megyeszékhelyen a terveknek megfelelően történik a lakossági bekötési vízmérők cseréje. A társaság munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy év végére befejezzék a lejárt hitelességű bekötési vízmérők cseréjét. A munkálatok során Felhasználóink türelmét és segítségét előre is köszönjük!
A társaság sportolni szerető munkatársai – a NYÍRSÉGVÍZ-es szurkolótábor kitartó buzdításával – szép eredményeket értek el a 06.17-én, a Városi Stadionban megrendezett IV. Önkormányzati Sportnapon . A NYÍRSÉGVÍZ focicsapata II. helyezést, streetball csapata III. helyezést ért el, és előkelő helyen szerepelt a cég íjász – lövész, teke és páros asztali tenisz csapata is.
Többször, és több fórumon is elmondták már a NYÍRSÉGVÍZ Zrt. munkatársai, miért jó, olcsóbb és környezetkímélőbb csapvizet fogyasztani palackozott ásványvíz helyett. De ezt most nem mi mondtuk….:
Nők Lapja Café cikke
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. felhívja tisztelt felhasználói, különösen a cégek és vállalkozások figyelmét, hogy a közelmúltban újból csalók jelentek meg Nyíregyházán és környékén, akik jogosulatlanul próbálnak pénzt kicsalni hiszékeny áldozataiktól, az alábbi módszerrel: